Szeptember közepén Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Jobbik négy parlamenti képviselőjének kérdésére írásban fejtette ki a kormány „genderelméletről” alkotott álláspontját. Ebben szó esik egyrészt a genderelmélet vélt vagy valós veszélyeiről, azaz a „gender” szó eredeti értelmének eltorzításáról, a biológiai adottságok megkérdőjelezéséről, évezredes nyelvi struktúrák erőszakos megváltoztatásáról, másrészt a kormány ezzel szemben elfoglalt álláspontjáról, azaz a férfiak és nők közti egyenlőség támogatásáról illetve a házasság és család értékeinek megvédéséről. Az EMMI által kifejtett álláspontról a Hvg.hu „Írásba adva a kormány genderelmélete rémisztőbbnek tűnik, mint valaha” címmel számolt be, a kormány „genderügyi” nyomulását a nők alacsony parlamenti arányával állítva szembe.
Ez a két álláspont jobban szemügyre véve egészen más jelentést tulajdonít nemcsak az úgynevezett genderelméletnek, hanem magának a gender kifejezésnek is, emiatt nem is olyan egyértelmű, miben áll a két megközelítés közti különbség, mint első pillantásra látszik. A „genderkérdések” körüli vitákkal kapcsolatban létfontosságú feltenni azokat a kérdéseket, hogy ki milyen értelemben használ olyan kulcsfogalmakat, mint a gender, mi annak az „eredeti” jelentése, és vajon tényleg a nők egyenlőségéről szól-e az úgynevezett genderelmélet. Ezeket a kérdéseket megvizsgálva közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a valós veszélyeket figyelembe véve alkossunk véleményt a témakörről.
A „gender/ideológia/elmélet” körüli vitáról általánosságban is elmondható, hogy különböző szereplők rendkívül különböző értelemben használják a témakör alapkifejezéseit, részben ezért rendkívül mást tartanak az egész vita tétjének. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt évtizedekben a gazdasági-társadalmi változások következtében a gender szó használata és vele a társadalmi nemet érintő mozgalmak igen jelentős változásokon mentek keresztül, amely változásnak politikai okai és politikai következményei vannak. A „genderügyekben” az EMMI és a Hvg.hu által példázott két jól körvonalazható beszédmód egyáltalán nem reflektál ezekre a fontos különbségekre, saját elméleti kerete által adottnak vett jelentéseket nem vizsgálja meg, és erre az elméleti pontatlanságra még ráerősít a fenyegetettségre alapuló beszédmódjuk. Ezért most megvizsgálom, hogy mi is a gender, azaz a különböző elméleti-ideológiai megközelítések milyen értelemben használják a kifejezést.
A biológiai nem, társadalmi nem és nemi identitás összefüggései (társadalmi megközelítés)
A feminista elmélet egyik fontos alapköve az az észrevétel, hogy az anatómia nem végzet: a nők és férfiak közt létező biológiai különbségek önmagukban nem magyarázzák a nők társadalomban elfoglalt hátrányos helyzetét. Máshogy fogalmazva a nemek közti egyenlőtlenségeket nem a biológiai nem (angolul sex) hozta létre, hanem a társadalmi berendezkedések által hozzájuk rendelt nemi szerepek (más néven társadalmi nem, angolul gender). A társadalmi nemi szerepek meghatározzák, mi számít „férfiasnak”, illetve „nőiesnek”, és az egyének ezen normatív elvárások és a hozzájuk kapcsolódó büntető- és jutalmazó mechanizmusok közt szocializálódnak.
A társadalmi nemi szerepekkel azonban nemcsak az a baj, hogy az egyének lehetőségeit korlátozzák, hanem legfőképpen az, hogy alá-fölérendeltségi viszonyt teremtenek férfiak és nők közt. (A férfiasként, illetve nőiesként kodifikált tulajdonságok különböző értékekkel vannak felruházva, és a nemek közti hatalmi viszonyt is érintik: a norma a férfiak számára a dominancia, versengés és önérvényesítés, a nők számára pedig az alárendelődés, együttműködés és önfeladás. A nőket ráadásul a társadalmi nemi normák a férfiak viszonylatában, nem pedig önálló értékkel bíró létezőként határoznak meg.) A társadalmi nemet ugyanakkor az azt létrehozó társadalmi rend természetesnek, biológiai eredetűnek tünteti fel, habár a tudomány egyre több ilyen mítoszt cáfol. A biológiai és a társadalmi nem megkülönböztetése a feminista irodalomban azt igyekszik láthatóvá tenni, hogy a nemek közti hierarchiát nem a természet, nem velünk született tulajdonságok hozták létre: azok emberi társadalom alkotta normák, ennek pedig alapvető politikai következménye, hogy ezt a hierarchikus viszonyrendszert társadalmi szinten fel is lehet számolni.
A biológiai és társadalmi nem közti különbségtételt természetesen lehet árnyalni, ahogy feministák évtizedekkel ezelőtt rámutattak arra, hogy a biológiai és társadalmi tényezőket nem lehet élesen elválasztani (például olyan kérdésekben, mint a „természetes” hormonszint), hiszen a fiziológiai felépítés teszi lehetővé a társadalmi szerveződést, illetve a társadalmi folyamatok is visszahatnak a fiziológiára. (Vannak olyan feministák is, akik a természet és társadalom illetve kultúra különbségtételt és vele a gender fogalmat elutasítják, helyette más fogalmi keretben vizsgálják a nemek közti hatalmi különbségeket.)
A biológiai nem tehát a nők és férfiak közti biológiai különbségeket jelenti (külső és belső nemi szervek, kromoszómák, hormonok), ami alapján az újszülötteket férfi vagy női nemi szerepek szerint szocializálják. A nők alárendelésének egyik alapja épp az, hogy ők és csak ők tudnak szülni, és ennek megfelelően a reprodukciós (azaz a szaporodáshoz és fogamzásgátláshoz kapcsolódó) egészség az egyik kiemelkedően fontos terület, amelyben a nők hátrányt szenvednek. A nemi szerepek (gender) pedig a nőiességnek és férfiasságnak azok a társadalmi elképzelései, amelyek a férfiakat a nők fölé rendelik – más szóval a gender társadalmi hierarchiarendszer.
A társadalmi nemi szerepek létére azért is érdemes rámutatni, mert olyan mélyen belénk ivódnak, hogy jó részüket gyakran nem külső normákként érzékeljük, hanem saját részünkként, saját valónkként éljük meg. A társadalmi nemi szerepeket internalizáljuk, belsővé tesszük, természetesen különböző egyének különböző mértékben. Vagyis az, ahogy magunkat megtapasztaljuk, az, amit a saját belső lényegünkként megélünk, szintén társadalmi jelentések, többek közt a társadalmi nemi szerepek viszonylatában jönnek létre. Az, hogy az egyén milyen neműként gondol magára -- amit genderidentitásnak vagy (társadalmi) nemi identitásnak is hívnak -- szintén a társadalmi nemi (és szexuális) normák függvényében jön létre. Nem születünk „személyiséggel”, szubjektivitással vagy önazonossággal (identitással): ezek nem vákuumban, hanem társadalmi közegben jönnek létre. Ez azokban az esetekben is így van, amikor valaki a nemi identitását konfliktusban érzi a biológiai nemével (azaz transznemű). A biológiai nemi különbségek önmagukban (társadalmi nemi normák nélkül) nem bírnának jelentéssel: a társadalom férfiasságról, illetve nőiességről alkotott normái eredményezik, hogy néhányan úgy érzik, az énképük, öntapasztalásuk nincs összhangban a biológiai nemükkel, ami valójában az ahhoz hozzárendelt nemi szerepek miatt van így. A nemi identitás tehát a társadalmi nemi hierarchiarendszer viszonylatában, annak belsővé tétele eredményeképp jön létre.
Ezeket az észrevételeket a nemek közti egyenlőtlenségek társadalmi szemlélete teszi lehetővé: olyan szemlélet, amely szerint a társadalom nemcsak több mint egyének összessége, hanem meg is előzi az egyéneket, akik a már meglévő társadalmi jelentések közé születnek, és az azokkal való párbeszédben formálódnak. Az, hogy a nemek közti egyenlőtlenség társadalmi probléma, azt jelenti, hogy bár természetesen léteznek egyéni különbségek a nemek közti viszonyok tekintetében, társadalmi szinten megfigyelhetők a nők által elszenvedett hátrányok. A feminizmus második hulláma tehát, miközben elismeri az egyéni különbségek létezését, társadalmi szinten vizsgálja és társadalmi szinten is igyekszik orvosolni a nők és férfiak közt tapasztalható egyenlőtlenségeket.
Az identitás mint szabad jelölő (individualista megközelítés)
Körülbelül az 1980-as évektől a fenti a szemlélettel szemben a gazdasági-társadalmi-kulturális változások mentén egyre erőteljesebbé váltak az individualista szempontok az egyenjogúsági mozgalmakban és a hozzájuk kapcsolódó elméletalkotásban egyaránt. Ezek a változások a társadalmi nemmel kapcsolatos gondolkodás és aktivizmus terén is erőteljesen megmutatkoztak. A nők mint társadalmi csoport felszabadítása helyett az egyéni „felszabadulás” és érvényesülés került egyre inkább a nőjogi beszédmód fősodrába, ami valójában nem fogja megszüntetni a nők alárendelődését, csak egyes szerencsésebb nők helyzetén fog javítani. Az individualista szemlélet térnyerésével olyan alapfogalmakat, mint biológiai nem, társadalmi nem, nemi identitás, valamint ezek viszonyát is egyre inkább új, individualista szempontból értelmezték újra.
Az individualista szemlélet, amely legerőteljesebben a fősodorbeli transznemű politikában érhető tetten, egészen más elképzelést vall a társadalmi nemről, a nemi identitásról és a biológiai nemről. Ez a szemlélet mindenféle identitást, beleértve a nemi identitást, velünk születettnek, eredendően belső lényegünknek tartja, amelynek semmi köze a minket körülvevő társadalmi realitáshoz (lásd „férfi testbe született nő”, „női testbe született férfi” narratívái). Tehát úgy tartja, hogy ha egy férfi azért azonosítja magát nőként, mert feminin tulajdonságokkal rendelkezik, az nem a femininitás és maszkulinitás konstrukciói miatt történik és nem is hat vissza azokra. Az identitást e szerint a szempont szerint még vizsgálni, elemezni sem szabad, és kérdéseket sem szabad feltenni a létrejöttéről, hiszen az individualista megközelítés megkérdőjelezhetetlen axiómának tartja, hogy az (az általa belsőnek, velük születettnek tartott) identitás személyiségünk része. Ez a szemlélet olyannyira mindenhatónak tartja a nemi identitást, hogy azt kizárólag az adott egyén saját ügyének tartja, amelyet mások nem hogy nem „kérdőjelezhetnek meg”, hanem aktívan meg is kell azt erősíteniük.
A társadalmi nem (gender) kifejezés körül azért is van annyi félreértés, mert az individualista megközelítés azt egyéni kategóriaként, az egyén társadalmi jelentésekkel össze nem függő identitásának értelmében használja, miközben a strukturális értelemben vett, a nők és férfiak közti egyenlőtlenséget fenntartó nemi szerepekről vagy nem beszél, vagy teljesen függetlennek tartja a nemi identitástól. Ezzel egyidejűleg a fősodorbeli transz politika nagyon gyakran a biológiai nem fogalmát is megkérdőjelezi: a biológiai nem helyett a „születéskor kijelölt gender” teljesen abszurd kifejezését használja, mintha a biológiai nem pusztán fikció lenne. A biológiai nemet, társadalmi nemet és nemi identitást olyan módon mossa össze, hogy valójában csak a nemi identitást ismeri el valós létezőnek – ennek pedig fontos politikai következményei vannak. Azzal, hogy ez a megközelítés a gendert (társadalmi nemet) belső lényegként értelmezi, a nőiesség és férfiasság a nőket a férfiaknak alárendelő társadalmi konstrukcióit eredendően, természettől fogva létezőnek tételezi, és ezzel hozzájárul azok fenntartásához; azzal, hogy a biológiai nem létezését megkérdőjelezi, a nők elnyomásának alapját, egyik okát és egyik fontos színterét teszi tabuvá.
Ennek az individualista identitásfelfogásnak az az alapvető tévedése, hogy a belső azonosságként megélt identitást eredendően belülről fakadónak tartja, és nem veszi észre, hogy az külső társadalmi jelentések (például a társadalmi nemi normák) viszonylatában jön létre, tehát bár belsőként megélt, nem az egyén belsejéből ered. Michel Foucault francia filozófus mutatott rá arra a homoszexualitás kapcsán, hogy a modernitással megjelenő biohatalom működése következtében éljük meg belső, leglényegibb valónkként életünk olyan elemeit, mint például a szexuális szokásaink: a modern, személytelen hatalom nemcsak tiltó, hanem produktív, létrehozó mechanizmusokkal is működik, az „én” tapasztalatának létrehozásával tartja fenn a kontrollt az emberi életek felett. Amikor tehát valaki a nemi identitására belülről eredő, saját lényegi valójaként utal, akkor épp a modern hatalmi mechanizmusok foglya marad. (Azért érdekes, hogy a Foucault által leírt biohatalom elmélete teljesen ellentmondásban van a transz identitáspolitikával, hiszen épp a transzpolitikát a zászlójára tűző úgynevezett queerelmélet és politika utal előszeretettel Foucaultra. Valójában a queer-elméletírók és a (vulgár)queerpolitikát folytatók nagy részének nem sikerült megérteniük Foucault mondanivalójának lényegét.)
Ez a táblázat a különböző megközelítések közti konceptuális különbségeket igyekszik megragadni, eltekintve a szóhasználatbeli különbségektől. Ahogy arra utaltam, a gender szó az európai konzervatív szóhasználatban egészen mást jelent, mint a nemi szerepeket, itt azonban az elméleti különbségeket igyekeztem összegezni.
A „genderideológia” konzervatív kritikája és a „progresszív” oldal válasza
A két itt említett, társadalmi és individualista megközelítés különbségére rendkívül fontos reflektálni a társadalmi egyenlőségért vívott küzdelemben. A két egymástól teljesen eltérő ideológiai keretet sok nőjogi aktivista sem teszi vizsgálat tárgyává, ezért sem észlelik az ellentmondást a két, a „genderhez” valamilyen módon kapcsolódó megközelítés és azok követelései között. Részben ezért érzékelik a konzervatív oldalon egységesnek, de maximum apróbb belviszályokkal tarkítottnak az úgynevezett progresszív oldal egyébként egymással is szöges ellentétben álló társadalmi nemmel kapcsolatos mozgalmait, amelyek közül az individualista megközelítés látszik leginkább a külső szemlélők számára. Ugyanezen oknál fogva a progesszívnek nevezett oldalon sokan nem értik, mi a konzervatív kritika tárgya és lényege. A genderideológia-ellenes megnyilvánulások és mozgósítások nagyon nagy része a genderidentitás individualista felfogása, az identitás szabad jelölőként való használata, azaz a társadalmi közegtől való elszakítása ellen irányul: az ellen, hogy a transzneműséget a sokszínűség nevében ünnepeljük, és annak okait vizsgálat nélkül hagyjuk.
A genderideológia-ellenes megnyilvánulások egy része tehát olyan individualista felfogást kritizálnak, amely nem a nők jogainak kivívásáról szól. Miközben baloldali feministaként egészen másképpen értelmezem a nők és férfiak közti egyenjogúság kérdéskörét, mint a konzervatív oldal bármely szereplője, fontosnak tartom, hogy a genderideológia-ellenes konzervatív kritikában is észrevegyük a nők egyenjogúsága és az individualista genderfelfogás különbségét. Ahogy azt a Hvg.hu fent említett töltelékcikke, úgy a „progresszív” oldal nagy része nem teszi meg ezt a különbséget: a Hvg.hu cikke azzal zárul, hogy a nők alacsony parlamenti arányával válaszol a genderidentitás kritikájára. Itt nem arról beszélek, hogy a kormány ne lenne mélységesen álszent, amikor a nemek közti egyenjogúság melletti elköteleződésről beszél – valóban rendkívül visszatetsző és felháborító, ahogy az Alaptörvényre hivatkozva állítja be magát a nőjogok bajnokának. Arról beszélek, hogy ne mossuk össze a genderidentitás individualista felfogásának kritikáját a nőjogok kritikájával, hiszen ez a különbségtétel a nőjogi mozgalom számára is elengedhetetlenül fontos.
A genderideológia konzervatív kritikájából és annak a Hvg.hu cikk által példázott liberális kritikájából azt is fontos észrevenni, hogy legitimitását mindkettő a másikkal való szembenállásból igyekszik nyerni. A nőjogok képviselőinek ezen a szembeálláson túllépve azt érdemes fontolóra venniük, hogy a „gendermozgalmakkal” szembeni konzervatív kritikák nem feltétlenül a nemek közti egyenjogúsággal szembeni visszamaradott, bigott ellenállásból fakadnak. Nagyon fontos felismernünk, hogy mely kritikák mely genderfelfogással szemben artikulálódnak, és hogy az individualista szemlélettel szembeni kritikák jogosak, és e szerint alakítani a nőjogi elképzeléseinket és politikánkat a társadalmi nemekhez kapcsolódó más mozgalmakkal való együttműködés terén.
Eredetileg megjelent a Reflektor.hu-n 2016. október 5-én, ezt az újraszerkesztett változatot a szerző, Hajdú Janka beleegyezésével utánközöljük.
Ajánlott cikkek:
Hajdú Janka: Nyilvános vécé, privát identitás? Az amerikai vécéháború nemi politikája
Weiss Eszter: Nőnek lenni nem egy életforma
Weiss Eszter: Ásó, kapa, patriarchátus
